Óvodánkról

A Micimackó Kuckója Óvoda - Winnie the Pooh több mint tízéves tapasztalattal rendelkező, kéttannyelvű alapítványi óvoda, amely 2,5 éves kortól 7 éves korig fogadja a gyerekeket.




Az óvoda kis létszámú csoportokkal működik, a teljes óvodai létszám 25-30 gyerek. Velük két magyar és két angol anyanyelvű tanár foglakozik, szigorúan vigyázva arra, hogy a foglakozásokat játékos formában tartsák meg.
Az angol nyelv egész nap jelen van a gyerekek életében. A mindennapos angol nyelvi környezet mellett külön angol nyelven folyó foglalkozásokat is tartunk, melyeken szavakat, dalokat, verseket tanulnak a gyermekek.

Fejlesztő és iskola előkészítő foglalkozásainknak köszönhetően a tőlünk kikerült gyermekek könnyedén, egyszerűen vették az iskolakezdést, osztályaikban a legjobbak közé tartoznak mind magyarból, mind matematikából. Sok óvodásunk két tannyelvű, vagy angol nyelvű iskolában kezdte meg tanulmányait és remekül megállják helyüket az angol anyanyelvű társaik között is.

Óvodánk a XII. kerület legszebb részén, a fogaskerekű Orgonás megállójánál, egy önálló tágas villában működik. A mindennapi szabadtéri játékot két, játszótéri játékokkal felszerelt kert biztosítja.

Az óvoda fenntartója a Boldog Gyermekből Boldog Felnőtt Alapítvány.
Oktatási-nevelési intézményünk rendelkezik a működéshez szükséges összes hatósági engedéllyel.
Oktatási Minisztériumi azonosítónk: OM 102 685.

FILOZÓFIÁNK

A családias légkör, a derű, az egyéni sajátosságokhoz, készségekhez igazított bánásmód és fejlesztés, a kiscsoportos (8-10 fő) foglalkozások segítik a személyiség kibontakoztatását, a neveltségi, erkölcsi, szociális és értelmi képességek fejlődését. Célunk a környező világ mind sokoldalúbb és mélyebb megismertetése, megszerettetése, megbecsülése és megóvása, a boldog, derűs, kiegyensúlyozott, őszinte, szeretetteljes környezet biztosítása a kisgyerekek számára, gondos, megóvó, magasan képzett pedagógusok segítségével.

Szeretnénk, ha gyermekeinkből testileg, lelkileg egészséges, a világ megismerésére törekvő, kreatív, határozott jellemű, segítőkész emberek válnának.

Számunkra minden gyermek önálló személyiség, akikkel érdeklődésüknek megfelelően, különleges adottságaikat egyénileg fejlesztve foglalkozunk, elsősorban játékon, művészeti, zenei valamint sportfoglalkozásokon keresztül. Természetesen felkészülünk az iskolára is. Fontos számunkra, hogy az emelt szintű angol nyelvi tudás mellett a világon is elismert igen magas színvonalú magyar óvodai nevelés értékeit átadjuk a gyermekeknek.

A különböző nemzetiségű társaikkal való együttlét megtanítja a gyerekeket a másság elfogadására, egymás iránti tiszteletre és megértésre, más népek szokásainak megismerésére és tiszteletben tartására.

NEVELÉSI PROGRAMOK

Személyiségközpontú Játékközpontú Környezettudatos
Tehetséggondozás, egyéni fejlesztés szabad játék, tevékenységben megvalósuló tanulás, kreatív fejlesztés a környezet ápolása, védelme, szelektív hulladékgyűjtés
Családközpontú Érzelmi nevelés központú Pozitív személyiség-vonásokat erősítő
Szoros együttműködés a családdal szocializálódás, egészséges életmódra nevelés pl. kitartás, felelősség,
önállóság, céltudatosság

FEJLESZTÉS AZ ÓVODÁNKBAN

A családias légkör, a derű, az egyéni sajátosságokhoz, készségekhez igazított bánásmód és fejlesztés, a kiscsoportos (6-8 fő) foglalkozások segítik a személyiség kibontakoztatását, a neveltségi, erkölcsi, szociális és értelmi képességek fejlődését. Célunk a környező világ mind sokoldalúbb és mélyebb megismertetése, megszerettetése, megbecsülése és megóvása.
A magyar-angol, vagy angol iskolába készülő gyermekeink bárhol megállják a helyüket az óvodában tanult angol nyelvi tudás alapján.
Az iskola-előkészítés során a gyerekek képesek ismereteiket különböző helyzetekben alkalmazni, gyakorlati és elméleti/gondolkodtató feladatokat megoldani, ezáltal fejlődik figyelmük koncentráltsága, tartóssága, emlékezetük, problémamegoldó gondolkodásuk, melyek nélkülözhetetlenek az iskolai jó teljesítésekhez.

A különleges léggömbös, labdás, ugróköteles játékok fejlesztik a gyermek kreativitását, képzeletét, segítik szociális és érzelmi fejlődésüket, hozzájárulnak pozitív én-képük kialakulásához.
A tervszerűen felépített gyakorlatok biztosítják az iskolai tanulást meghatározó részképességek fejlődését, hozzájárulnak a finommotorika, a gyorsasági reflexek és a mozgáskoordináció fejlődéséhez.

Mindezeken felül az iskolába menő gyermekkel hetente több alkalommal személyre szabottan, egyénileg is foglalkozunk

MUNKATÁRSAINK

Varsányi Tamásné

A Boldog Gyermekből Boldog Felnőtt Alapítvány és a Micimackó Kuckója Óvoda alapítója.
Napi szinten részt vesz az Óvoda szervezésében és irányításában.
Három felnőtt fia és öt unokája van.

Pintérné Tasnádi Ágnes

Szakvizsgázott pedagógus, óvodánkban dolgozik az alapításától kezdve. Feladata az óvoda szakmai irányítása.
2005-ben kidolgozta a Kovács-módszer óvodai alkalmazását (labdás, léggömbös torna), melyet publikált is Mozgásfoglalkozások az óvodában címmel, s azóta tananyagként szerepel a fejlesztőpedagógus és óvóképzésben is.
Egyik legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a gyermekek az optimális fejlettségi szintet elérve, jól megalapozott matematikai és anyanyelvi kultúrával menjenek az iskolába.
Négy felnőtt gyermek édesanyja.

Frucht Katalin

2012. szeptemberében csatlakozott csapatunkhoz. Felelős a gyerekek angol nyelvi oktatásáért és fejlesztéséért valamint, sok-sok kreatív ötlet megvalósításáért. A Tanítóképző Főiskola elvégzése után 5 éves angliai tanítói és óvónői tapasztalatra tett szert. Magas szinten képzett zeneileg és rendszeresen fuvolázik a gyerekeknek. Kidolgozta és gyakorlatban már évek óta használja saját énekes-mondókás-kreatív angol tanítási programját. Képesítést szerzett a Montessori módszer óvodai alkalmazásából és ezt óvodánkban is kamatoztatja. Maga is kétnyelvű családban él. Két óvodás korú gyermek édesanyja..

Varga Norbert

Varga Norbert

A kolozsvári Babes-Bólyai Tudományegyetemen diplomázott gyógytorna és speciális mozgáskészség szakon. Jelenleg történelmet hallgat. Gyerekkora óra táncol. Több évig dolgozott hivatásos táncosként. Hat éve foglalkozik gyerekekkel. Óvodánkban tornafoglalkozásokat, néptánc, népi játék és gitár-ének órákat tart, valamint a mesedramatizálást és a hetet záró táncházat is ő tartja.

Triboldné Kardos Dóra

Szakképzett dajka, asszisztens, jól beszél angolul.
Évek óta segíti a pedagógusaink munkáját. Minden gyermekkel végtelenül türelmes, kedves. Alvás után a kislányok izgatottan szaladnak hozzá, hiszen kezei alatt gyönyörű, különleges hajfonatok születnek. Szülői tapasztalatait is felhasználja a foglalkozások során, pihenés és játék közben.
Két kislány édesanyja.

Óvodánk hétfőtől péntekig 8:00 - 17:00 óráig tart nyitva.
Az Óvodai tanév szeptember 1-től július 31-ig tart.
Augusztus hónapban az óvoda zárva van.